HTML

Hardstyle Is My Style!

Ez a blog a Hardstyle-al valamint azon belül is, a shuffle ágával foglalkozik. Bulihírek, Találkozók, Infók, Ligák itt és most! :)

Shuffle Liga?!

2009.02.02. 18:43 :: AbiZz

Sziasztok!

Szeretnék egy szavazást indítani, hogy mégis ki mit szólna egy shuffle ligához? Az egész úgy jönne össze, h egy bizonyos időpontig lehetne jelentkezni, majd miután lezárult a nevezés, a neveket tösszekevernénk, és véletlenszerű sorsolással párokat húznánk. Miután ezek megvoltak a honlapon feltüntetném, a párokat, majd mindenkinek kell csinánli egy shuff vidit, melyet ellenfele ellen fog indítani. Az illető feltölti yutubra, vagy msn-en átküldi nekem, amit aztán kiteszünk a honlapra. Ezután 5 FÜGGETLEN zsűri döntene arról, hogy a párosból kinek volt jobb a videója, és kommentárral együtt kihirdetném a nyertest (természetesen én nem leszek zsűri). Ez szépen így menne tovább, míg a "nemgyenge" TOP 2 höz érnénk, ahol minden eldől. Szóval mindent egybevéve ilyesmire gondoltam, bárkinek bármi hozzáfűzni valója van írja le nyugodtan, valamint a szavazatokat adjátok le ugyancsak KOMMENTBE! MINDENKI SZAVAZZON, mert ha nem lesz elég szavazat egyenlőre nem indul liga.

További jó shuffolást és szép napot mindenkinek! :)

64 komment

Címkék: verseny bajnokság shuffle :) liga hardstyle battle

A bejegyzés trackback címe:

https://shuffle.blog.hu/api/trackback/id/tr91918665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David1994 2009.02.02. 18:48:22

ez egy jó kis ötlet:D csak nekem van még mit fejlődnöm h videót csináljak szerintem.

HSMS/Marco 2009.02.02. 18:49:25

Ok Abizz! Jó ötlet! Én benne vagyok! Akkor hajrá!:)

eSc \' Whizz 2009.02.02. 18:49:32

Benne vagyok :D
Jelentkeztem is ^^ :D:D:D

FoxCantShuffle 2009.02.02. 18:50:46

Alap, hogy benne vok és már nagyon várom, gyúrni fogok rá mint állat! :D

És kik lennének a zsűrik??

G.T.F.U. Spike 2009.02.02. 18:51:08

nem rossz ötlet, hajrá kis shuffle battle:D

nerz 2009.02.02. 18:52:06

induljon!

benne lennék én is ^^

HDC/G3rY 2009.02.02. 18:53:11

Ez 1 fasza 5let én benne vagyok :D ez akármikor mehet :D

Gyoze 2009.02.02. 18:59:28

mikor van a jelentkezési határidő? ugy nem feb.15 : )

MicroIce 2009.02.02. 19:09:53

Egyetértek Dáviddal!!! Ez egy marhajó ötlet viszont lenne még mit fejlődnöm ahoz h eggyáltalán versenyképes legyek :P:D Azért hajrá, miért ne ^^

eSc \' Whizz 2009.02.02. 19:10:58

ööö ZohAaN most mondja h névváltása volt XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

szóval eSc'LaMaX

RoccO 2009.02.02. 19:20:29

én nem vaok benne, engem ki lehet hagyni.

HsVRaZi 2009.02.02. 19:37:48

Na akkor Lets Goooo:)

HsVRaZi 2009.02.02. 19:43:13

Na akkor Lets Goooo:)

HsVRaZi 2009.02.02. 19:44:58

lol és 2-xer küldi ell :D XD

madnezz 2009.02.02. 20:33:11

jó ötlet valóban...de sztem mehetne egy kicsit később ez a dolog. megvárni míg kijön a jó idő mondjuk. addig még legalább rá tudnának sokan gyúrni akik most még esélytelennek vélik magukat...szal hogy megkapják az esélyt ők is mert látom nagy az érdeklődés a kezdők köreiben is! meg talán még kell egy kis idő hogy az oldal is rendesen elterjedjen a shufflerek köreiben..nehogy az legyen hogy besértődnek az emberek mert hogy: "én jöttem volna, csak nem tudtam róla!" stb szövegek. VÉGÜL EGY KÉRDÉS: Mi történik ha páratlan a jelentkezők száma a Ligába...akkor hogy osztjátok el őket? Köszi!

GTFU MADNEZZ

DWS//DeViL 2009.02.02. 20:36:26

Sztm jó ötlet xD csak még kikell találni honnan szerezzek olyan kamerát ami jó is szerkeszteni is lehet ha fölteszem XD

AbiZz 2009.02.02. 20:55:41

Ez a shuffle Liga, csak egy szavazás, hogy ha van rá igény akkor lesz megtartva...:) A másik pedig, hogy én sem mostanra gondoltam, hanem még azért jóval későbbre. :)

Spektor 2009.02.02. 21:01:20

én is benne vagyok:P:P:P

Spektor 2009.02.02. 21:02:20

csak ezeket sztem megkellene beszélni minden csapatal:)

AbiZz 2009.02.02. 21:04:00

meglesz minden szervezve, meg persze sokkal előtte be lessz jelentve :)

shrt 2009.02.03. 01:35:23

Vicces, ugyanazt mondtam el G3rynek mint amit Madnezz leírt, szóval ha jó az idő akkor mehet, addigra ugyis kifinomul itt pár dolog.

HSMS/Marco 2009.02.03. 16:14:33

Ne osszátok már egymást! A lényeg h lesz Shuffle LIGA! Aki ugy érzi h jön és jelentkezik az akkor ne írjon hülyeségeket és ne sajnáltassa magát! Ennyi! Aki meg nem akar jönni az akkor ne is irassa fel magát! Nem érdemes! Szerintem! Nem kellenek az osztások!Na cs

khscdudu 2009.02.03. 18:00:48

hmm fiuk benne vagyok még szolok egy két combimnek is (Y)

Gyoze 2009.02.03. 18:44:44

szerintem ne várjunk annyira sokat, én speciel a balaton jegén szeretnék sorozatosan pofára esni, uh addig kéne leszervezni aa dolgokat amíg még van jég a lén,na!

RoccO 2009.02.03. 18:45:35

halod akkor meek ha ezzel a razivel kezdhetek!!!!!am meek hogy megmuattsam azt amit naon sokan állítnak rólam;) szal gatykat felkötni:P

RoccO

' Bali 2009.02.03. 19:32:06

csak nehogy a shuffle battleből flame battle legyen. Az ötletet mindeddig támogatom. A kiesés fordulónként egy ember lesz? vagy feleződik a létszám, míg el nem éri a 10 alattit? A zsűri legyen tájékozott és tájékozatlan is(csak ötlet, is=több zsűri, valszeg).

Wall 2009.02.03. 20:22:41

Szentem az jó ötlet... :)
És akk kb. mikorra várható ez az egész?

jah am. jelentkezem is akk xD

HsVRaZi 2009.02.04. 17:29:56

RoccO elsö neki futásnak meg tanuljok hogy mássra nem azt mondjuk hogy ez hanem hogy ö:) 2. én nem flamelni vagy bármi ilyesmit akartam csak 2-szer is ki irtad hogy nem jössz.tudumásul is vettük:) 3. bármikor shuffozhatunk:) de ha valamin meg bántotál akkor én kérek bocsánatot:) na hello HsV RaZi

HsVRaZi 2009.02.04. 17:30:49

*de ha valamin meg bántodtál

RoccO 2009.02.04. 19:12:18

áhh mind1 hagyuk:) sry
igazad van sajnálom am én is benne vaok:)
am kösz

RoccO

Wall 2009.02.05. 15:43:34

Jah...
egy dolgot még kérdeznék.
Melbourne shuffle vagy Malaysian shuffle liga lesz?
mert ugye magyarországon vannak malaysian shufflerek is...
csak ennyi :)

FoxCantShuffle 2009.02.05. 15:59:50

Ha jól belegondolunk ez jó kérdés, mert mi van, ha a zsűri valamelyik tagjának csak a maláj, vagy csak a melbourne jön be? Szal értitek...

hsv_claude 2009.02.06. 00:06:33

ez az amiert nem szoktak es nem is lehet versenyezni a shuffleben =]

Wall 2009.02.06. 15:28:14

Akkor most lesz liga vagy nem?
mert ha lesz liga, akk úgy lenne a jó ha külön merbourne, és külön malaysian liga...
vagy nem is toom :S

AbiZz 2009.02.06. 18:38:59

Szóval(!): Lesz shuffle liga, de még nem most hanem kb. 3-4 hét múlva, addig mindenki gyakoroljon kedve szerint. Mivel M.O.-n nincs túl sok malay shuffler, ezért egyértelmű, hogy csak 1 liga lesz. (Mind a 2 stílust lehet jól, és rosszabbul is csinálni...) nah béke :)

InnovisionGinaa 2009.02.07. 15:36:08

Legyen ShuffLigaaa!! =)=P

Wall 2009.02.08. 14:05:18

Én is azt mondom,hogy legyen, de hogy "ereszthetsz" össze egy melbourn-ös és egy malaysian-os shufflert?
ott hogy teszel külömbséget?..
szal a 2 között van külömbség....
vagy ahogy gondoljázok.
én így is úgyis indulok xD

R4Gn4 2009.02.08. 15:35:14

sziasztok én még új vagyok itt meg nem is shufflézok
inkább a jumpstyle na mnd1 az a léneg hogy azt akarom mondani hogy most volt a jumpstyle liga és elég sokan csinálták úgy hogy csak gondoltak egyet és jelentkeztek közbe meg nem tudtak megcsinálni egy ki**szott videó és csak igy tovább jutogattak az emberek de ez igy nem volt jo remélem neketek jobban sikerül sok sikert!!!
R4Gn4

Wall 2009.02.08. 19:16:52

Hát reméljük ez nem lesz olyan mint a jumpstyl-os xD

IH//Zapp 2009.02.09. 20:54:39

woha
abizznak már mondtam, de ide is leírom: kéne duo liga amiben duoban táncolsz vmi spannal v csapat társsal
mit gondoltok? jó ötlet?

thomas13bee 2009.02.09. 21:50:25

szerintem nagyon jó ötlet minél hamarabb mehet;)

thomas13bee 2009.02.09. 21:51:08

mármint ez a sima ligára a válasz nem a duo-ra

HsT/Moody 2009.02.10. 16:48:00

Csá. Nagyon jó ötlet ez a verseny és ha indul szóljatok mert akkor majd csinálok vidit.!!!

Hardstyle-Boy 2009.02.10. 16:54:18

Jó ötletnek tűnik!!;)

HsT/Moody 2009.02.10. 18:20:01

Engem is irjatok fel és Abizz majd irj kommit ha elkezdőrött addig is gyúrok rá egy keveset és majd pár nap múlva írok hogy hányan jönnének a tatabányai HsT-ből.

HST/ Speedy 2009.02.13. 14:02:47

Csá! Szerintem is jó ötlet ez a verseny, Moody majd ezt megbeszéljük hányan mennénk!! A ligával kapcsolatban: akik bentmaradnak azoknak újabb vidit kell csinálni vagy a fenntlévő vidivel folyik tovább a verseny??

HST/ Speedy 2009.02.13. 14:27:56

Írjatok fel engem is köszi!

HFDK_ASH 2009.02.14. 13:56:07

hol kell jelentkezni?:D?

thomas13bee 2009.02.15. 18:52:28

jah elfelejtettem írni h. engem is írjatok fel :D

Wall 2009.02.17. 19:32:09

Szentem jobb lenne, ha mindíg újabb videókat raknánk fel,mert hát lehet hogy menet közben is fejlődsz, és több esélyed van :D
szentem....

Hardstyle-Boy 2009.02.18. 08:58:10

Hello! Énis jelentkezek hátha van vmi kis esélyem:D

Wall 2009.02.18. 16:52:16

Jah am engem se hadjatok ki a listáról! :D

HsT/Moody 2009.02.18. 19:05:01

Szerintem is jó lenne ha mindig új vidi kéne csak akkor kb hetente kéne lenni egy fordulónak és kicsit hosszú lenne a verseny

HST/ Speedy 2009.02.22. 09:48:08

Szerintem nem rossz ötlet, de akkor kicsit sűrű lenne a program....de lehet hogy nem ...majd kiderül...

Gyoze 2009.03.10. 18:03:12

Na akkor most mi van ezzel a ligával?

Wall 2009.03.11. 18:36:16

Ez nagyon jó kérdés!
Mert nem sokat lehet tudni róla...

Wall 2009.03.17. 14:27:21

Akkor most mikorra várható ez az egész?
és milyen feltételek, vagy vmik amik vannak azokat is elmondhatnátok... :P xD

HsT/Moody 2009.03.19. 08:07:39

Jó lenne pár dolgot tudni róla!!!

Wall 2009.03.19. 13:48:54

Hát látod,h nem foglalkozik a bloggal....
Na valaki értelmes ember vegye át!
vagy legalább mondjatok vmit ,h mire számítsunk és mikorra!
PLS
THX :D

Wall 2009.03.19. 13:49:52

Bocs ha kicsit durva! XD :P
de hát ha egyszer elvállaltad, akk miért nem csinálod tovváb?....
süti beállítások módosítása